Gumi tonika

Szolgáltatás

A kamerarendszer elrettentő ereje

A biztonságtechnika fejlődése a vállalkozások világában és a magánéletünkben is hihetetlen sebességgel fejlődik. Mikor és milyen kamerarendszer kiépítése indokolt? A Szent György Biztonsági Megoldások Kft honlapján bővebben is olvashat erről. A hol és a mikor tulajdonképpen már nem kérdés. Nyaralókban, lakásokban, családi házakban, üzletekben, irodákban és telephelyeken is érdemes a kamerarendszer beüzemelése, hiszen egyre inkább azt érezhetjük, hogy értékeink nincsenek biztonságban.

A kamerarendszereknek nem csak az az előnyük, hogy az általuk rögzített felvételek segítségével könnyebben felderíthető egy-egy bűncselekmény, hanem jelentős az elrettentő erejük is. Munkahelyeken azért is indokolt a telepítésük, mert ha a dolgozókban tudatosul, hogy a munkájuk megfigyelhető, tevékenykedésük visszanézhető, akkor motiváltabban dolgoznak, nagyobb bennük a teljesítménykényszer.

A Szent György Biztonsági Megoldások Kft vállalkozások számára vállalja az elektronikus vagyonvédelmi rendszerük megtervezését, teljes körű kivitelezését, karbantartását, felügyeletét, és szükség esetén a hiba elhárítását is. És nem csak ebben nyújt segítséget, hanem a finanszírozásban is speciális lehetőségeket kínál. Partnereiknek a szerződésük futamideje alatt elegendő havi átalánydíjat fizetni a szükséges létszám és az indokolt technikai eszközök után.

A vállalkozások mentesülnek az elavult biztonságtechnikai eszközök cseréjétől és a karbantartás költségeitől is. Segítségükkel valóban bármely vállalkozás számára elérhetővé válik egy fejlett kamerarendszer nyújtotta biztonság. A vagyonvédelem fejlesztése nem kíván saját beruházást.